DEMENCIA - PROTON SZÍNHÁZ A VÍGSZÍNHÁZBAN


Örvendetes, hogy a Vígszínház a magyar valóság talán egyik legfájdalmasabb oldalával, az elesett, magára hagyott emberek sorsával foglalkozó színdarabnak adott helyet: Mundruczó Kornél és Wéber Kata Demencia című, nemzetközi koprodukcióban készült darabját mutatta be.
 
A független Proton színház idehaza esetenként csak pár száz embert szembesített a Trafóban a híres budapesti elmegyógyintézet betegeinek kiebrudalásával. Ezúttal ezreket döbbenthetett meg korunk végletes emberi elaljasulásával, a lelki, fizikai terrorral, a nyelvi durvasággal. A Vígszínház feladatának tekinti a független társulatok támogatását, még ha utóbbiak közül talán a Proton az, amely nemzetközi hírnevének és a nemzetközi támogatásnak köszönhetően másoknál jobb helyzetben lehet. Ideje volt, hogy a darabot a két évvel ezelőtti Trafó-beli bemutatója - majd a külföldi kooperációs partnerek helyszínein, Bordeaux-ban. Münchenben, Drezdában, Berlinben, Szingapúrban történt nagy sikerű bemutatók után - nagyobb kőszínházban, nálunk is műsorra tűzzék.
 
Sokkolhatja persze a nézőt, hogy a Vígszínház patinás, csillogóan elegáns épületében szembesül a bezárt OPNI lepusztult helyiségeinek látványával és a nem kevésbé mocskos jelenetekkel: Dr. Szatmáry orvosnak (Rába Roland alakítja) a nővért, a betegeket megalázó ordenáré stílusával, Bartoneknek (Szemenyei János játssza), az elmegyógyintézet épületét megkaparintó vállalkozó péniszének rejtelmeivel, vagy a fogorvos beteg (szerepében Nagy Zsolt) hátsójának nyíltszíni tisztogatásával. Rövid idejű ez a sokkhatás, a nézőt ugyanis magával ragadják a betegek emberi tragédiái, ahogy az elhagyott demens matematikaprofesszor lankadatlan keresi volt társát, ahogy a katatón volt operaénekes (Monori Lili játssza) szembesül teljes magányával. Állati sorba süllyedve érzi magát és keres befogadót a többszörös Kossuth-díjas énekes, aki saját helyzetéről azt mondja, hogy az „nem méltó Kossuth Lajoshoz”.  Szomorú a darab végkicsengése, hiszen az utcára kitett betegek oda akarnak menni, ahol „szabadok lehetnek”, és ezt a szabadságot számukra a halál nyújtja.
 
Érdekesek a Demencia igen gazdag külföldi sajtóvisszhangjai. Kiderül, hogy a külföldi kritikusok is főleg a darab általános emberi mondandóját ragadják meg, a semmire sem használható betegekkel való könyörtelen bánásmód kérdését, kisemmizésüket, de emellett a magyar specialitásokat is, egy elmegyógyintézet bezárását, a pénz, a korrupció hatalmát. A francia  Eurocentral szerint a darab bemutatja „a budapesti pszichiátria brutális és börleszkszerű világát, hogy miként késztetik megadásra a betegeket, és üldözik el őket a közkórházból.”  A  Frankfurter Rundschau kritikusa szerint a Demencia megerősíti, hogy „a közepes keresetűek sehol másutt nem juthatnak olyan mélyre, mint az állami egészségügyi rendszerben, és ez a tanulság elsősorban Kelet-Európára érvényes.” A Livekritik a  „piacképtelen embereket elintéző társadalomról, annak a rendszernek a széteséséről ír, amellyel mi mindannyian többé-kevésbé szembesülünk.” „Az  emlékezetvesztés birodalmában élő betegek bemutatása – ez Mundruczó számára a mai magyarországi valóság parabolája, a problémák semmibe vétele, a zavaró tényezők kizárása. Az öregekkel és a pszichés betegekkel való bánásmód a társadalom állapotát szimbolizálja”.
 
Fontos kérdésekkel foglakozik a színdarab, amit kétszer is láthattak a nézők a Vígszínházban, a továbbiakban pedig megnézhetnek a  Trafóban. 
 
                                                        (Marton János)
-------------------------------------------------------------

Írta: Mundruczó Kornél – Wéber Kata: Demencia
Rendező: Mundruczó Kornél
szereposztás: 

Bartonek: SZEMENYEI János
Dr. Szatmáry: RÁBA Roland
Dóra, nővér: TÓTH Orsi
Sápi Mercédesz: MONORI Lili
Holényi Henrik: TEMESVÁRI Balázs
Oci néni: KISS Diána Magdolna
Lukács: BÁNKI Gergő
Fogorvos: KATONA László/NAGY Zsolt


Díszlet, jelmez: ÁGH Márton
Dramaturg: PETRÁNYI Viktória, THURY Gábor
Zene: SZEMENYEI János
Rendezőasszisztens: CSATÓ Zsófia

 

 
PREMIERPRESS